Válasz Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek

A tények makacs dolgok. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes mai sajtóközleményében azzal vádolja a Levegő Munkacsoportot, hogy megtéveszti a lakosságot, amikor a civil szervezet arra figyelmeztet, hogy a fővárosban a szálló por (PM10) szennyezettsége több mint 35 napon keresztül meghaladta az egészségügyi határértéket. Pedig ez tény. Tény, hogy ez jogszabályt sért. Tény, hogy a hatályos jogszabályok szerint erről az önkormányzatnak tájékoztatnia kell a lakosságot és intézkedéseket kell tennie a szennyezettség csökkentése érdekében. A Levegő Munkacsoport úgy véli, hogy nem csak jogszabályi, hanem erkölcsi kötelessége is ezt megtenni. Már az is elítélendő, hogy ezt nem tette meg, azonban az különösen visszatetsző, hogy amikor helyette ezt a Levegő Munkacsoport megteszi, akkor Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes „alaptalan riogatással” vádolja a civil szervezetet.

Elismerjük, hogy Hagyó Miklós vezetése alatt több olyan intézkedés is történt, amelyek a levegő minőségének javítását szolgálták. Ilyen a tehergépkocsik behajtási díjának jelentős emelése, az új buszsávok létesítése, a belváros folyamatban lévő forgalomcsillapítása, valamint a közeljövőben remélhetőleg elfogadásra kerülő új parkolási rendelet. Ezzel párhuzamosan más intézkedések azonban növelték a levegő szennyezettségét. Az önkormányzat többször drasztikusan emelte a BKV-jegyek és -bérletek árát, ami miatt sok utas a közösségi közlekedésről autóra váltott. Egyre szennyezőbbek a buszok, mivel nem jut forrás a karbantartásukra, cseréjükre. Tovább romlott a zöldfelületek állapota, mennyiségük csökkent. Olyan beruházásokat tettek lehetővé, amelyek jelentősen növelik a gépjármű-forgalmat.

A főpolgármester-helyettes sajtóközleménye összekeveri a szmogriadót az egészségügyi határérték túllépésével. Szmogriadót akkor kell elrendelni, amikor különösen magas (az egészségügyi határértéket kétszeresen meghaladó) a szennyezettség, azonban akkor is intézkedéseket kell hozni, ha a szennyezettség „csak” rendszeresen meghaladja az egészségügyi határértéket.

Nem igaz a főpolgármester-helyettesi közlemény azon állítása, hogy „nem a főváros levegőminősége lett rosszabb, hanem a határértékek szigorodtak radikálisan”. A jelenleg érvényes egészségügyi határértékeket ugyanis nyolc évvel ezelőtt rögzítette a vonatkozó miniszteri rendelet.

Nem igaz az sem, hogy a budapesti levegő minősége „ma megfelel az európai nagyvárosi átlagnak”. Ennek ellenkezőjéről győződhet meg bárki, aki megtekinti az Európai Környezetvédelmi Ügynökség nemrég megjelent tanulmányát.*

Budapest, 2009. április 24.

Levegő Munkacsoport

* Spatial assessment of PM10 and ozone concentrations in Europe, http://www.eea.europa.eu/publications/spatial-assessment-of-pm10-and-ozone-concentrations-in-europe-2005-1

Hírfigyelő