A cégautók adóztatása az EU-ban

A túlzott kedvezményeken az emberek és a környezet is veszít

A cégautókra adott adótámogatás évente közel 54 milliárd euró bevételkiesést jelent az EU tagországainak – derül ki az Európai Bizottság számára készült tanulmányból.
Egy neves kutatóintézet, a Copenhagen Economics által készített tanulmány szerint a cégautók használata torzítja a vásárlói szokásokat, mivel a kedvezmények miatt a cégek drágább (akár 4-8 ezer euróval többe kerülő), nagyobb fogyasztású járműveket vásárolnak, és átlagosan többet is használják őket. Az erre vonatkozó alacsony adóztatás minden tagországra jellemző. A cégautókat érintő adókedvezmények jóléti veszteséget is okoznak, mivel a torz árak következtében a fogyasztók hibás döntéseket hoznak. Ezt a veszteséget összesen 15-35 milliárd euróra becslik a tagországokban.
Az EU-ban az összes eladott személygépkocsi közel 50 százalékát teszik ki a céges autók. Az adókedvezmények 8 és 21 millió közötti járművel növelik a gépkocsi-állományt, és 4-8 százalékkal az üzemanyag-fogyasztást.
Minél drágább az autó, annál nagyobb arányban található vállalati tulajdonban: a középkategóriában még 52 százalékuk van magántulajdonban, a luxusautóknál ez az arány már csak 30 százalék. Mivel cégautóval jellemzően a magasabb jövedelmű dolgozók rendelkeznek, ezért az adókedvezményeket is főleg ők kapják. Hollandiából és Belgiumból származó adatok szerint a céges autót az alkalmazottak 70-80 százalékban magáncélra használják.
A vállalati járműveknek az adótámogatások miatt igen hátrányos környezeti és társadalmi hatásuk van. Mértéktelenül járulnak hozzá a zaj-és légszennyezéshez, valamint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásához (évente 21-43 millió tonnával növelik a szén-dioxid mennyiségét a légkörben).
Gazdasági hátránya Belgium és Németország után Magyarországon a legnagyobb, ahol a kutatás szerint az elmaradt befizetés az ország GDP-jének 0,8 százalékát teszi ki. Nálunk a cégautók adótámogatása a legmagasabb kategóriában van a tagállamok között, több mint 30 százalékos.
A tanulmány a vállalati gépjárművek adóztatásának reformját javasolja, mely nem kedvezne a fogyasztás egyetlen fajtájának sem, például a cégautók magáncélra való felhasználásának, különösen ha ez a környezetet is túlzottan terheli. Többek között a munkaadó által szolgáltatott ingyenes üzemanyagra kirótt adók növelése szükséges, ezzel csökkenthető a túlzott járműhasználat. A többi kedvezményt pedig akkor biztosítanák, ha a cég környezetkímélőbb autótípust választ.
Az Egyesült Királyságban 2002 áprilisában hasonló reformokat léptettek életbe. A vállalati jármű magáncélú használatára vonatkozó adókedvezményt az autó listaára és átlagos széndioxid-kibocsátása alapján számítják ki. Az adó mennyiségét még mindig az ár és a megtett kilométerek száma határozza meg, de a pontos összegbe már beleszámítanak a CO2-kibocsátásra vonatkozó adatok is. A módosítás eredményeként csökkent a regisztrált cégautók száma, a meglévők használata pedig hatékonyabbá vált. 2005-ben egyharmadával, 1,2 millióra csökkent a vállalati autók száma 2001-hez képest, míg az összes újonnan forgalomba állított autók száma évi 1,5 százalékkal esett. A cégautók átlagos szén-dioxid kibocsátása 15 gramm/kilométerrel csökkent. A munkavállalók 60 százalékát befolyásolta az adóreform, melynek következtében alacsonyabb kibocsátási adatokkal rendelkező autót választottak.
A járművekre kivetett egyéb adófajták (például regisztrációs adó) módosítását is szorgalmazza a tanulmány: ha az adókulcsokat a járművek széndioxid-kibocsátásához kötnék, akkor a magánszemélyeknek is megérné a környezetet kevésbé terhelő autóra váltani. Ezek alapján kijelenthető, hogy a vállalati gépkocsik túlzott adókedvezményei nemcsak komoly gazdasági veszteséget jelentenek a tagországoknak, de a környezetet is károsítják. Így az OECD definíciója alapján környezetszennyező adótámogatásnak tekinthető, ráadásul nem magyarázható szociális alapon, hiszen jellemzően a magasabb jövedelműeknek kedvez.

Budapest, 2010. július 31.

Kovács Zsigmond
a Levegő Munkacsoport megbízásából

A cikk a Levegő Munkacsoport „Hagyd otthon az autódat!” kampánya keretében készült.

Hírfigyelő