Bobpálya - védett héricseken?

A Budakeszi Vadaspark fejlesztése címén a Pilisi Parkerdő Zrt. nyári bob pályát szeretne építeni a bejárathoz. A helyszínt a helyi lakosok télen szánkópályának használják. Ha a beruházás megvalósul majd bobozni is jöhetnek – ha fizetnek érte.

Rendben is lenne ez, hiszen a Pilisi Parkerdő Zrt. vagyonkezelő lévén, nagyjából azt tesz az erdőterületekkel, amit akar. Vagy talán mégsem? A kérdéses lejtő ugyanis egy védett növény élőhelye. Ezen kívül a Natura 2000 hálózat része és a Budai Tájvédelmi Körzet területe.

A fotón a pirossal színezett terület a bobpálya tervezett helye Topo 10000-es és a Natura 2000 hálózatot ábrázoló térképeken – egyúttal a tavaszi hérics (Adonis vernalis) élőhelye.

Nyilvánvaló, hogy a  vagyongazdálkodó súlyos természetkárosítást követne el, ha megépítené a bobpályát. Nem kérnék erre a helyi lakosok sem, mert a megnövekedett látogatóforgalom újabb teherként jelentkezne a jelentős autóközlekedéssel terhelt városban. A helyiek úgy gondolják, hogy aki bobpályára vágyik, menjen a Budai-hegység túloldalára, Budapest XI. kerületében a régi balatoni út mellett talál ilyet. A megnövekedett hétvégi autóforgalmat nem kívánják maguknak a budakesziek.

Szomorú, sőt, hiba, ha nincsen más ötlete egy állami erdőterület vagyonkezelőjének, csak olyan, amely veszélyeztetheti a környezetet. A bobpálya terve nem felel meg a Natura 2000 rendelet céljának, ami nem más, mint a jogszabályban meghatározott fajok és élőhelytípusok kedvező természetvédelmi helyzetének megőrzése, fenntartása, helyreállítása, valamint a Natura 2000 területek természeti állapotának, illetve a fenntartó gazdálkodás feltételeinek biztosítása. Jó volna ha a Pilisi Parkerdő Zrt. olyan fejlesztésekben gondolkodna, amelyek nem csak hogy nem ütköznek a helyiek érdekeivel, hanem éppenséggel egybeesnek azokkal.

A Vadaspark fejlesztéséhez kapcsolódik egy feltáró út létesítésének terve is. Erre a megnövekedett illetve a jövőben megnövekvő autóforgalom miatt volna szüksége a vállalatnak. Ez a helyi lakosságra róna, nem akármilyen terhet azzal, hogy az ide terelődő forgalom a város átszellőzését biztosító völgyben haladva elszennyezné a város levegőjét.

 

Koós Kolos,
a Levegő Munkacsoport önkéntese

Hírfigyelő