Honlap két nyelven – több mint egy szakkönyvtár

Kétnyelvű környezetvédelmi, bányászati, erdészeti és faipari tanulmányokat tartalmazó közös elektronikus könyvtárat alapít az ERFARET Nonprofit Kft, valamint szlovák részről a CpR (a Pozsonyi Faipari Kutató Intézet jogutódja). A projekt a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretéből valósul meg.

Az internetes portál létrehozásának és működtetésének az elsődleges célja az, hogy a civil szervezetek, az érdeklődők, illetve a fenti témákban közvetlenül érintettek kellő ismeretekkel, szaktudással gyarapodhassanak.

A július 10-én Sopronban, az Erdészeti Múzeumban tartott nyitókonferencián ismertették a 2014-re elkészülő könyvtár terveit. Egyenlő számú (1080-1080) szlovák és magyar, különböző terjedelmű, 1950 óta megjelent szakcikket, tanulmányt fog a könyvtár tartalmazni a két ország egyetemeinek és kutatóintézeteinek anyagaiból az eredeti nyelven, féltől öt oldal terjedelmű szlovák és magyar nyelvű összefoglalóval, továbbá szakmai szószedetet (Thesaurus) is.

A projekt ismertetését követő beszélgetésen többen hozzászóltak szlovák és magyar részről egyaránt. Elhangzott, hogy nagyon összetett feladat és némi diplomáciai érzéket is követel a cikkek kiválasztása. Az egyik potenciális haszonélvező, a Levegő Munkacsoport képviseletében Beliczay Erzsébet üdvözölte a kétnyelvű portál ötletét. Elmondta, hogy az éghajlatváltozás és következményei, valamint a nemzetközi gazdasági környezet változásai nagy kihívások elé állítják a régiót. Ezért is nagyon fontos a szomszédainkkal való együttműködés, egymás tapasztalatainak és a problémákra adott válaszainak megismerése. A folyamatos változások újabb tudományos felfedezésekhez is vezetnek, és. a civil szervezeteknek szükségük van tudásuk folyamatos fejlesztésére, esetenként korábbi álláspontjuk módosítására az újabb kutatások eredményeinek tükrében. Ezért fontos, hogy a könyvtár ne elsősorban tananyag jellegű alapismereteket tartalmazzon, amelyek a „hagyományos” szakkönyvtárakban is megtalálhatók, hanem éppen a változások követésében, a téveszmék oszlatásában, az innovációk terjesztésében segítsen. Példaként hozta fel a városi klímát tűrő fafajok kiválasztásának megváltozott szempontjait, valamint a szennyvízkezelés és a biomasszatermelés szinergiájának máig kihasználatlan lehetőségét.

A kétéves projekt csak az első lépés. Tervezik a folytatást: a könyvtár kibővítését a régió más országainak anyagával. Remélhetőleg ehhez a forrásokat is sikerül majd megszerezni.

A projekt gazdái várják az érdeklődők javaslatait, észrevételeit az alábbi címeken:
Dr. Varga Dénes projektvezető, NymE-ERFARET Nonprofit Kft., vargadenes@nyme.huDr. Apostol Tamás szakmai koordinátor, apostol.t@innofa.huMolnár András (adatbázis kezelés, szoftver), molnar.andras@fmk.nyme.hu

Beliczay Erzsébet
a Levegő Munkacsoport
elnökhelyettese

Hírfigyelő