Mint azt a Levegő Munkacsoport május végén már megírta (A tehergépkocsik szennyezésének költsége is benne lehet az útdíjban, 2011. május 25.), megszületett a megállapodás a kamionok szennyezési díjáról az Európai Unió döntéshozói fórumai között. A megállapodás a tehergépkocsikra vonatkozó, a nemzetközi közúti szállítási útvonalakon kivethető útdíj 1999 óta létező közös szabályozásába, az Euromatrica irányelvbe építi be ezt a lehetőséget. Bár ez a szabályozás nem tiltja útdíj kivetését az úthálózat többi elemén, a gyakorlat az, hogy amennyiben a tagállamok útdíjat vetnek ki, akkor azt a nemzetközi hálózatba sorolható autópályákon, autóutakon teszik. Az az autóközlekedés megjelenésével mindenütt uralkodóvá vált elv van emögött, hogy a közúthálózatot az állam tartja fenn adóbevételekből, és azt minden autó ingyen használhatja. Az autópályán azzal az ideológiával szednek mégis díjat, hogy az kiemelkedik a közúthálózatból, és különösen gyorsan, mégis viszonylag biztonságosan lehet rajta haladni. Olyan az autópálya az utak között, mint az IC a vonatok között. Legfeljebb az utóbbi években van elmozdulás ettől az elvtől a nagyarányú leterelődés, vagyis amiatt, hogy a tehergépkocsik a fizetős autópálya helyett az ingyenes közutat választják.
Kétféle tarifát engedélyez a szabályozás: az időalapú átalánydíjat (ez a matrica) és a kilométer-arányos útdíjat. A kilométer-arányos útdíj beszedésének egy – valamikor nálunk is használt – módja az autópályán elhelyezett kapu, aminél áthaladáskor kell fizetni az ott ülő pénztárosnak.
Mára sokat fejlődött a technika, ha van is kapu, ott már nem emberek ülnek, hanem érzékelők. Azonosítják a megállás nélkül elhaladó gépkocsit, melynek gazdája elektronikus úton fizet előre vagy utólag. A legfejlettebb technikánál – Németországban, Szlovákiában és az EU-n kívüli európai országban, Svájcban – már semmilyen kapu nincsen, helyette a járműbe helyezett műszer (a fedélzeti egység) rögzíti az útvonalat, vagy a már kiszámított díjat.
2008-ban fogott hozzá az Európai Bizottság a 1999/62/EK irányelv átalakításához olyan céllal, hogy részben bővüljenek, részben korlátozódjanak a tagállamok lehetőségei. Egyrészt tudják a mainál szélesebb körben használni, például forgalomszabályozásra vagy a „szennyező fizet” elvének érvényesítésére a közúti közlekedésben. Másrészt ne tudják a bevételt másra elkölteni, maradjon a befolyó pénz minél nagyobb hányada a közlekedési ágazatban, sőt fejlesszék belőle a páneurópai hálózatot (TEN). Sokfordulós folyamatban egyezkedett az Európai Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament, míg eljutottak az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának május 25-én elfogadott határozatához. Ez azt a maximumot tartalmazza, amelyet mind az Európai Parlament, mind a közlekedési tárcák minisztereiből álló Tanács el tud fogadni. Az Európa Parlamentben a javaslat a 2011. június hetediki szavazáson átment, az utolsó – remélhetőleg támogató – szavazás a közlekedési miniszterekből álló Tanácsban lesz a magyarul is olvasható módosításokról.
Mérföldkő az Euromatrica irányelv mostani módosítása a teherszállítás és a személyszállítás helyretételének folyamatában. E folyamatban kell megszűnnie a közút versenyelőnyét biztosító és a termelés gazdaságosságát igazságtalanul befolyásoló versenytorzító szabályozásnak, adózási rendnek, teherviselési aránytalanságnak.
Sokféle káros mellékhatással dicsekedhet a közúti közlekedés. Ott van mindenekelőtt a kipufogógáz, amiben jócskán van méreg is, meg az emberi szervezetet alattomosan megtámadó apró por, PM10 is. Aztán ott vannak a rezgések, a zaj, a balesetek, sőt a kimutatható gazdasági kárral járó torlódások is. Ezek költségei közül egyelőre csak a zaj és a levegőszennyezés az, amiért rövidesen térítést lehet fizettetni a tehergépkocsik tulajdonosaival a nemzetközi szállítási útvonalakon. Kezdetben szó volt a többi hozzászámításáról is az útdíjhoz, de azok a javaslatok sorra elvéreztek. Egyrészt úgy tűnik, hogy a közúti fuvarozók nemzetközi szervezetének sikerült mozgósítaniuk azokat a perifériális országokat, melyek lakóit a nemzetközi fuvarozás kevésbé mérgezi. Erősebbnek bizonyultak, mint a másik csoport – Magyarország ide tartozik –, ahol a forgalom jelentős részét a nemzetközi átmenő forgalom teszi ki. Másrészt a megállapodásból látszik, hogy a perifériális országok nem mertek teljes tagadásba vonulni, magát az externáliát mint problémát végül is elismerték, csak válogattak.
Megalakulása óta küzd azért a Levegő Munkacsoport, hogy a „szennyező fizet” elvet maradéktalanul érvényesítse a kormányzat a közlekedésben. Korábban erre nem sok hajlandóság mutatkozott, az Európai Unióhoz csatlakozásunk óta pedig az Euromatrica irányelv csak korlátozottan tette ezt lehetővé. A mostani módosítás viszont már megnyitja az utat a magyar kormány előtt, hogy az amúgy is tervezett kilométer-arányos útdíjjal együtt számítsa és fizettesse meg a zajszennyezéssel és a levegőszennyezéssel okozott károkat is.
Mindezidáig valahányszor fölmerült a kilométer-arányos útdíj bevezetése, alig 7000 kilométerre gondoltak, sem a 30 000 kilométeres országos közúthálózat legnagyobb részén, sem a több mint 100 000 kilométeres helyi úthálózaton nem került szóba a kivetése. Csakhogy zajterhelés főként ott van, ahol emberek laknak, vagyis a településeken, amelyeken keresztülmennek a kamionok. Ezt a károkozást a Legfelsőbb Bíróság is elismerte, amikor jóváhagyta azt az ítéletet, amely szerint a 86-os közút kezelője köteles jelentős összegű kártérítést fizetni egy házaspárnak az életüket elviselhetetlenné és az ingatlanukat eladhatatlanná tevő hatalmas kamionforgalom miatt. Az állam tehát – hacsak nem akar kártérítési perek tömegébe bonyolódni –, ki kell, hogy vesse a zaj- és légszennyezéssel arányos útdíjat az egész úthálózaton, és ennek megfelelően kell választania a technikai lehetőségek közül. A bevételt pedig zajelnyelő falak, elkerülő utak építésére, a teherszállítás vasútra terelődését segítő intézkedésekre, a kamiontól sújtott emberek életminőségének a javítására kell fordítania. A módosításban van is egy példálódzó felsorolás, melyből kiderül, hogy a bevételt a fentiek mellett akár a logisztikai tevékenység optimalizálására, a közúti közlekedés biztonságának javítására és biztonságos parkolóhelyekre is el szabad költeni.
Érdekes annak a javaslatnak a sorsa, amely kikötötte volna, hogy ahol kilométer- és mostantól szennyezésarányos útdíjat szednek a 12 tonnás vagy annál nagyobb tömegű tehergépkocsiktól, ott legyen kötelező a díj kiterjesztése lefelé, a 3,5 tonnás tehergépkocsikig mindegyikre. Hírek szerint ezt az utolsó pillanatban vétózta meg Németország, így maradt az eddig is fennálló lehetőség a kisebb tehergépkocsik díjazására. Németország álláspontját színezi, hogy tudni lehet, náluk az érvényben lévő kilométer-arányos útdíj 2005-ös bevezetése óta változott a gépkocsipark, csökkent a 12, és nőtt a 7,5 tonnás tehergépkocsik részaránya az autópályákon.
Fontos megemlíteni, hogy az európai integráció erősítését szolgálja az irányelv preambulumában a következő mondat: „A Bizottság továbbá támogatja azokat a tagállamokat, amelyek annak érdekében kívánnak együttműködni, hogy összevont területeik egészére érvényes közös díjrendszert vezessenek be.”. Ez Magyarország esetében azt jelenti, hogy kívánatos lehet az összefogás Szlovákiával és az útdíjszedés megoldása a náluk már kiépített elektronikus rendszerrel. Ez a mondat ugyan nem mondja ki expressis verbis, hogy anyagi támogatásra számíthatunk hozzá, azonban a preambulum új (28a) pontja kimondja: „A tagállamoknak a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) költségvetési keretét és a strukturális alapokat fel kell tudniuk használni a közlekedési infrastruktúrák fejlesztésére, általában véve a közlekedés külső költségeinek mérséklése és az ezen irányelvben rögzített díjak beszedésére szolgáló elektronikus eszközök alkalmazása céljából.”. Más szóval, a bevezetéshez – például a harmincezer forint körüli áron beszerezhető GPS-es fedélzeti berendezések megvásárlásához – Európai Uniós támogatást is igénybe lehet majd venni. Ugyanakkor aggályos lehet az ilyen támogatás, hiszen ebben az esetben ezt a költséget nem lehet beépíteni az útdíjba, ami miatt egyrészt sérül a szennyező fizet elv, másrészt csökken a más területre (például a vasút fejlesztésére) igénybe vehető uniós forrás.
Korábban az infrastruktúra, az út használatáért fizetendő kilométer-arányos díjat szigorú szabályok szerint az építési és fenntartási költségek fedezésére lehetett csak kivetni. Most ez úgy módosul, hogy a súlyozott átlagos infrastruktúradíj a piaci feltételeknek megfelelő tőkehozamot és/vagy haszonkulcsot is tartalmazhat. Ez Magyarországon azért fontos, mert a koncesszióban épült autópályák egy része még mindig magántulajdonban van, és a díjszedő kapuk lebontása óta az állam fizet azért, hogy a tehergépkocsik matricával járhassanak rajtuk. Ez a rendelkezésre állási díj évi 100 milliárd forintra rúg, és egy része nyilvánvalóan a befektetők haszna. A kilométer-arányos útdíj a fentiek értelmében megállapítható lesz úgy, hogy ezeken az utakon a bevétel teljes egészében fedezze ezt az összeget is.
Végül lehet vitatkozni azon, hogy jó-e, de az Európai Unió döntéshozói úgy határoztak, hogy a szennyezésarányos útdíjnak erősen ösztönöznie kell a fuvarozókat a tehergépkocsi-állományuk gyors cseréjére. Előírják ugyanis, hogy a közlekedésnek tulajdonítható levegőszennyezés után nem szedhető útdíj azon járművek után, amelyek megfelelnek a legszigorúbb kibocsátási előírásoknak az ezen előírásokat bevezető szabályokban meghatározott határidőt követő három évig. A mai legszigorúbb előírás az EURO VI, az ilyen tehergépkocsik mentessége 2016 végéig lesz érvényes.
A PM10 szennyezésre előírt európai uniós korlátokat évről évre túllépő városainkban eddig is kivethető lett volna díj a zaj- és a levegőszennyezés és persze az úthasználat után is, ennek azonban gátja volt az erre szolgáló elektronikus rendszer hatalmas beruházási költsége. Most viszont, ha a nagyvárosok – a kisebb települések érdekében is – megállapodnak az állammal a felállítás előtt álló elektronikus díjkivető rendszer országos használatában, akkor megelőzhetővé válnak a dugók, pótlólagos forrás teremthető az utak karbantartására és igazságosabbá tehető a verseny a közösségi és az egyéni közlekedés között.
Vargha Márton
a Levegő Munkacsoport témafelelőse
Címke: közlekedés, teherszállítás, útdíj, Euromatrica irányelv