Lassan érik a kamionok európai fogyasztásszabályozása

Korábban már írtunk arról, hogy több országban már korlátozzák a nehéz tehergépkocsik széndioxid-kibocsátását (ami egyenesen arányos az üzemanyag-fogyasztással). Amerikában már a második lépcsőt készítik elő, miközben Európában csak megalapozó előkészületek zajlanak. Újabb hírek szerint örömünkre változik a helyzet. Tavaly nyáron került nyilvánosságra az Európai Bizottság stratégiája a nehéz tehergépkocsik CO2-kibocsátásának a csökkentésére. Még 2015-ben meg kívánják tenni javaslataikat az új kamionok CO2kibocsátásának korlátozására és a betartása ellenőrzésére.

A Német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal (UBA) nemrég javasolt egy egyeztetést a nehéz tehergépkocsik CO2-kibocsátási határértékéről, kimondottan abban a reményben, hogy inkább előbb, mint utóbb létrejön ennek a korlátozása is az európai jogban. Az Egyesült Királyság, Belgium, Hollandia és Szlovénia csatlakozott a kezdeményezéshez. Az UBA szerint a közlekedési üvegházhatású gázkibocsátásának 95 százalékát a közúti közlekedés adja, aminek részeként folyamatosan emelkedik az áruszállítás volumene. A helyzet komolyságát mutatja, hogy vannak szakértők, akik szerint nincs messze az az idő, amikor világszerte a nehéz tehergépkocsik részesedése lesz a legnagyobb a kibocsátásból.

Amerikában már évekkel ezelőtt ráébredtek, hogy a szállítási volumen növelésének hatását célszerű a fajlagos kibocsátás csökkentésével ha nem is ellensúlyozni, de legalább mérsékelni. Gyorsan azért ők sem haladnak, a 2001-ben bevezetett első fogyasztáskorlátozást követően most egy 2027-től érvényes 24 százalékos hatékonyságnövelési javaslat van terítéken. Azt mondják a javaslat kidolgozói, hogy addig a mostani 33-36 liter/kilométer átlagfogyasztást 2027-ig 27 liter/kilométer alá lehet szorítani. Ha sikerül, akkor ez a mainál sok-sok milliárddal kisebb üzemanyagköltséget hoz magával. Ha Európa nem lép hamarost, akkor hiába jobb nálunk a fejlesztés, az új eredmények, mint a Bosch hulladékenergia-visszanyerő megoldása vagy a hatékonyabb erőátvitel inkább az amerikai gazdaságot fogják segíteni a brüsszeli székhelyű Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) szerint. (A T&E-nek a Levegő Munkacsoport is tagszervezete.)

Az Euractiv híradásában megemlíti, hogy az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) elégedett az iparági versenyben elért fogyasztáscsökkenéssel. Szóvivőjük szerint a teherautók és a buszok amiatt, hogy igen sokféle méretűek és formájúak, nehezen vethetők alá egységes kibocsátáskorlátozásnak. Viszont az T&E tudomása szerint az utóbbi húsz évben nem volt értékelhető fogyasztáscsökkenés a kamionoknál.

Vargha Márton
a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse

Hírfigyelő