Nem mehetnek gyorsabban a kamionok

Nemrég végigfutott a sajtóban, hogy KRESZ-módosítás készül, és ebben lazítani fognak a nehéz tehergépkocsikra vonatkozó sebességkorlátozásokon. Ezért a Levegő Munkacsoport levelet írt Seszták Miklós közlekedésért felelős miniszternek, amiben tájékoztatást kért arról, hogy az állítólag tervezett új 90 km/óra sebességkorlátozás milyen pótlólagos kibocsátást eredményez majd a szén-monoxid (CO), a szén-hidrogének, a nitrogén-oxidok (NOx), a részecskék (PM) és a széndioxid kibocsátásában a mai 80 km/órás sebességhatárhoz képest.

A kérdésre megnyugtató választ adott Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár: „A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975 (II.5.) KPM-BM együttes rendeletnek (KRESZ) a Nemzeti fejlesztési Minisztérium által előkészített módosítását tartalmazó szakmai tervezete nem kezdeményezi a tehergépkocsik autópályán megengedett legnagyobb sebességére vonatkozó általános rendelkezés módosítását.“

A sebességkorlátozás lazítása tehát rémhír volt. Mosóczi László államtitkár leveléhez mellékletet is csatolt; a minisztérium kiszámíttatta a kért becsléseket a Közlekedéstudományi Intézettel. Ebből az derült ki, hogy amennyiben ténylegesen megemelnék a sebességhatárt, akkor összességében a következő mértékben növekedne a tehergépkocsik kibocsátása az egyes káros anyagokból: a szén-monoxidé (CO) 0,07%-kal (19,8 tonnával), a szén-hidrogéneké (CH) 0,28%-kal (7,8 tonnával), a nitrogén-oxidoké (NOx) 1,02%-kal (360 tonnával), a részecskéké (PM10) 1,75%-kal (27,8 tonnával), a szén-dioxidé (CO2) pedig 0,75%-kal (45 000 tonnával).

Hírfigyelő