Város a terepszint alatt

„Város a terepszint alatt” címmel településgeológiai szakmai konferenciát rendezett a MÁFI Stefánia úti épületének dísztermében március 28-án a Levegő Munkacsoport a Magyar Állami Földtani Intézettel közösen. A rendezvény folytatása és szerves része volt a Levegő Munkacsoport azon munkájának, melynek keretében felvállalta a főváros területén megvalósított, illetve tervezett terepszint alatti beépítések következményeinek mérlegelését.

Munkánk során azt tapasztaltuk, hogy bár a településrendezési tervekben általában szerepel olyan előírás, hogy a létesítmény a talajvíz szintjét és az áramlási viszonyokat káros mértékben ne változtassa meg – és erre legtöbb esetben a hatástanulmányok is kitérnek –, az építési engedélyezési tervekben nem mindig jelennek meg erre vonatkozó műszaki megoldások.  

2010 augusztusában levelet intéztünk a budapesti kerületek főépítészeihez és jegyzőihez a mélyépítések problémáival kapcsolatban, és 2010 szeptemberében A város aláépíthetősége című cikkünkben összegeztük a válaszok tanulságait. Ezek egyrészt rávilágítottak a probléma kialakulását elősegítő jogszabályi kötöttségekre és bizonyos, általános szakmai feltételek hiányára. Másrészt az is kitűnt a hatóságok válaszaiból, hogy még ha tartalmaznak is olyan műszaki megoldásokat az építési tervek, amelyek biztosítanák a talajvíz szabad áramlását, a hatóság ennek megvalósítását a kivitelezőktől nem kérheti számon, csak olyan szerencsés esetben, amikor a soron kívüli ellenőrzés alkalmával véletlenül időben megbizonyosodik az építési tervektől való eltérésről.

A válaszlevelek és a Levegő Munkacsoporthoz beérkező lakossági panaszok, valamint településrendezési és hatásvizsgálati, illetve építési engedélyezési eljárásokban való részvételünk alapján sajnos indokoltan vonhatjuk le azt a következtetést, amit korábbi cikkünkben leírtunk: „A mélygarázs-építések sokasága, akár új épülethez kapcsolódóan, akár önálló mélygarázsként egy-egy időzített bomba.”

Fontosnak tartottuk, hogy a problémát településgeológiai szakemberek részvételével vitassuk meg, ezért meghívtuk a budapesti főépítészi és építési irodák munkatársait a konferenciára, melyen a Magyar Állami Földtani Intézet munkatársai ismertették a településgeológia lényegét, Budapest építésföldtani adottságait, környezetföldtani problémáit és azt, hogy hogyan lehet a mérnökök segítségére az alkalmazott földtan. A Levegő Munkacsoport előadói  a föld alatti építkezések környezetvédelmi vonatkozásairól, a településrendezési és építési szabályozás problémáiról és a város jövőjének ilyen körülmények között feltételezhető alakulásáról beszéltek.

Nyilvánvalóvá vált, hogy ajánlatos lenne az egész város területére településgeológiai felmérést készíttetni, monitoring kutakat létesíteni és üzemeltetni, illetve azok adatait folyamatosan elemezni. Az előadások kapcsán kialakult beszélgetés során leszűrhető volt az a következtetés is, hogy minden jelentős mélyépítés esetében szükséges a földtani közeg és talajvízszint helyileg pontosított, aktualizált vizsgálata.

Az előadásokról és a szakmai beszélgetésről emlékeztető készül, amit valamennyi résztvevőnek és meghívottnak megküldünk. Bízunk abban, hogy konferenciánknak hasznos „utóélete” lesz az érdekelt önkormányzatok, szakhatóságok, településgeológiai szakemberek és környezetvédők közötti együttműködés formájában.

Schnier Mária
a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese

Hírfigyelő