Mi a levegőszennyezés?

A levegőszennyezés (légszennyezés) a légszennyező anyagoknak a – jogszabályban meghatározott – kibocsátási határértéket meghaladó mértékű levegőbe bocsátása. A gyakorlatban a légszennyezés anyagok vagy energiák levegőbe juttatása oly módon és mértékben, ami veszélyezteti az emberi egészséget. Ártalmas az élőlényekre illetve az ökológiai rendszerekre, az anyagi javakra, valamint csökkenti vagy akadályozza a környezet által nyújtott kikapcsolódási és más, jogszerűen igénybe vehető lehetőségek kihasználását. A „levegőszennyező anyagok” kifejezés ennek megfelelően értelmezendő.

A levegőszennyezéstől megkülönböztetjük a levegőterhelést (idegen szóval: emisszió), ami egyszerűen valamely anyag vagy energia levegőbe juttatása.

A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezés azt jelenti, hogy a szennyezés fizikai eredete részben vagy egészben egy állam nemzeti fennhatósága alatt álló területen van és károsan hat egy másik állam fennhatósága alatt álló területen olyan távolságban, hogy az egyes kibocsátó forrásokat vagy forráscsoportokat általában nem lehet elkülöníteni egymástól, nagyságrendjüket meghatározni.

Levegõ füzetek 3. - Légszennyezés, Lélegzet Alapítvány, Budapest, 2004, 32 oldal

Hírfigyelő