Legyen vége a Nagymező utcai védett fasor körüli jogbizonytalanságoknak!

Levegő Munkacsoport 2009. szeptember 17. - Egy 2005-ben született, szabálytalan terézvárosi építési engedély kiadásával indult a Nagymező utcai védett fasor kálváriája. Most a XIII. kerületi Önkormányzat elutasította a fák kivágását. Nyolc szervezet nyílt levelet írt Ikvai-Szabó Imre városfejlesztési ügyekért felelős főpolgármester helyettesnek, hogy tegyen pontot a védett Nagymező utcai fasor körüli viták végére, és egyben pótoltassa a foghíjas fasor hiányzó fáit, példát mutatva a budapesti fasorok gondozására.

Mint ismeretes, a Terézvárosi Önkormányzat jegyzője súlyos szakmai vétséget követett el, amikor 2005-ben illetéktelenül kiadta az építési engedélyt az utca alá tervezett mélygarázsra. Végül az illetékes XIII. kerületi önkormányzat 2009. szeptemberi határozatában nem adta meg az engedélyt a fakivágásra. Ezzel értelemszerűen a forgalomtechnikai és környezeti szempontból is vitatott mélygarázs építése okafogyottá vált. Ez a terv reményeink szerint végleg lekerül a napirendről, és helyette megkezdődik a Dózsa György úti mélygarázs előkészítése. Javasoljuk, hogy egyúttal az egykori felvonulási téren állt platánliget újratelepítésére is kerüljön sor. Egészséges emberi közösség nem létezhet az ilyen tragikus pusztítás orvoslása nélkül.

Az önkormányzatok mulasztása több mint százmillió forintjába került az adófizető állampolgároknak. Ezzel kapcsolatban semmiféle vizsgálatról, felelősségre vonásról nem tájékoztatták a kerület lakóit. A pazarlást nem lehet már meg nem történtté tenni,de a fasor folyamatos, az idős fáknak kijáró tisztelettel történő gondozása és kiegészítése legalább egy pozitív példával tenne pontot ennek a sajnálatos történetnek a végére.

Hírfigyelő