A 2020-ig tartó fejlesztési időszakban beérkező uniós források lehetőséget adnának arra, hogy az elmúlt években megtorpant azbesztmentesítésben előrelépést tegyünk. A Levegő Munkacsoport második évtizede hívja fel a figyelmet az azbesztszennyeződésekből eredő súlyos veszélyek elhárításával kapcsolatos felelősségre. Mivel közérdek az azbeszttartalmú hulladékok szakszerű kezelése, ezért ismételten sürgeti az azbeszttartalmú hulladékok ártalmatlanítását és ehhez a szükséges állami források biztosítását. Bár a fénykorát az azbeszt a hetvenes-nyolcvanas években élte, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Európában ma is évente harmincezer halál hozható összefüggésbe azbeszt okozta megbetegedéssel. Az uniós állásfoglalás egyértelmű: Európát meg kell védeni az azbeszt károkozásaitól. Az első lépés volt az azbeszt bármiféle gyártásának, forgalmazásának, alkalmazásának a betiltása. Ezzel párhuzamosan sok tagországban kiépítették az ártalmatlanítást megkönnyítő lakosság- és vállalkozásbarát hálózatokat. Széles körű képzést, szemléletformálást szerveztek az önkormányzatoknál, az építőiparban és a lakosság körében.
Érthetetlen, hogy a hazai hatóságok, jogszabály-alkotók és -alkalmazók, az építési tevékenységet végzők miért nem kezelik komolyságának megfelelően e veszélyt. A Levegő Munkacsoport érdeklődő leveleire válaszul egymásra mutogatnak a minisztériumok. Hiányzik a széleskörű felvilágosítás, a teendők világos magyarázata, a speciális képzés, a munkavédelmi szabályok számonkérése és azok a kedvezmények, könnyen elérhető lehetőségek, amelyek ösztönöznének az azbeszthulladék szabályos kezelésére, lerakására.
A Levegő Munkacsoport Tanácsadó Irodáját is megkeresik például azzal, hogy mit tegyenek, ha a szomszédjukban éppen lecserélik a palatetőt vagy hullámpalából készült a szomszéd kerítése. Megdöbbentő, hogy egyes településeken ma is végeznek komoly átalakítási, palatető-felújítási munkákat óvodák, iskolák szomszédságában anélkül, hogy a munkavégzésre vonatkozó előírásokat betartanák. Olaszországban legalább azt tudja mindenki, hogy a munka megkezdése előtt kötelező értesíteni a szomszédokat: tartsák a szerelés idején zárva az ablakaikat, ne tartózkodjanak a szabadban. Nálunk sok önkormányzatnál nem is tudják (és látszólag sok vállalkozó sem tudja), hogy az azbeszttartalmú szerkezeteket szakvállalattal kell leszereltetni és elszállíttatni.
A 12/2006. III. 23. EüM rendelet írja elő az azbeszttel kapcsolatos kötelező intézkedéseket. A rendelet egyes pontjai tartalmazzák az azbeszt jelenlétével, az engedélyköteles tevékenységekkel, a munkavégzéssel stb. kapcsolatos kötelezettségeket. (Alapvető szabályok: a munka során használjanak védőfelszerelést; az azbeszttartalmú szerkezeteket ne dobálják, fúrják, fűrészeljék; vigyázzanak, hogy ne törjön el, ne sérüljön a felülete; a szerelés alatt nedvesítésről, a porzás megakadályozásáról gondoskodjanak; szeles időben ne végezzék a munkát a fokozott porártalom elkerülésére.) A hulladékot speciális zsákokban kell a megfelelő hulladékgyűjtő állomásra elszállíttatni. (Erre a célra a Big Bag zsákok nálunk is beszerezhetők.) Hazánkban három hulladékkezelőben fogadják legálisan az azbeszthulladékot. A térségben működő szakvállalatokról a Magyar Azbesztmentesítők Szövetsége tud felvilágosítást adni.
Ma még főképpen csak külföldi honlapokról szerezhetünk hasznos ismereteket, eligazítást a helyes magatartásról, a veszélyek elhárításáról. Speciális képzettséget nyújtó tanfolyamok is csak külföldön végezhetők.
Két anyagból idézünk ízelítőül:
Azbeszt a lakásban – GYIK (gyakran idézett kérdések)
(Forrás: az amerikai tüdőgyógyászok és fogyasztóvédők egyesületei által összeállított útmutató)
Az épületben, lakásban található azbeszt az idők folyamán megsérülhet, elöregszik, a szemmel nem vagy alig látható szálai a levegőbe kerülnek, és hosszabb-rövidebb idő alatt (1-40 év) halálos betegségeket idézhetnek elő.
Ne nyúljunk az azbeszttartalmú szerkezetekhez!
Mielőtt hozzálátnának az azbeszt eltávolításához, olvassák el az ismertetőt. A szakszerűtlen vizsgálgatással, az azbeszt tartalmú szerkezetek takarításával, javításával „felébreszthetik az alvó oroszlánt”.
Hol leselkednek ránk azbesztveszélyek a háztartásban?
-
tető- és homlokzatburkoló azbesztcement (eternit) lapok
-
azbesztcement csővezetékek
-
1930 és 1980 között épült házak szigetelése (szórt felületszigetelés, csőszigetelés)
-
ritkábban texturált falfestésnél, hajlatok kivakolásánál
-
cserépkályháknál az egyes elemek összeillesztésénél fugatömítő szalagként
-
tűzhelyek, vaskályhák forrósága ellen mobil vagy falra szerelt azbeszttartalmú lapok
-
szenes és olajkályhák, cserépkályhák, tűzhelyek tömítése
Hogyan lehet az azbeszttartalmú szerkezeteket beazonosítani?
Nem lehet megállapítani puszta szemrevételezéssel az azbeszttartalmat, kivéve, ha rá van írva a címkéjére. Ha kétségei vannak, vegye úgy, mintha a szerkezet tartalmazna azbesztet. Bízzon meg minősített szakembert a vizsgálattal, mivel a laikus vizsgálat tüdőrákhoz vezetne.
Minden vizsgálatnál a következő minimumkövetelményeket tartsa szem előtt:
-
Ne tartózkodjon más személy a helyiségben a vizsgálat során.
-
Hordjon eldobható kesztyűt, és utána mosson kezet.
-
Zárjon el előzőleg minden klíma- és fűtőberendezést, hogy minimalizálja a légmozgást.
-
Minél kevésbé sértse meg az anyagot.
-
Terítsen a tárgy alá fóliát.
-
Nedvesítse meg az anyagot a vizsgálat előtt.
A vizsgálandó mintát helyezze zárható edénybe, zacskóba, és utána ragassza le légmentesen. Írja rá a dobozra, zacskóra a tartalmát. A mintát küldje be valamelyik akkreditált laboratóriumba. A helyi egészségügyi hatóság is ad információt a tudnivalókról, a közeli laboratóriumokról.
Azbeszthulladék kezelése
(Német ismertető az azbeszt és más építési hulladékok elszállítására)
Építési törmelékek
Az építési törmelék (Bauschutt) ásványi összetevőket (kő, cement) tartalmazó, bontás során keletkező hulladék. Az építési törmelékek szennyezetlenek, ha ismert az eredetük, látszatra nem szennyezettek, szagtalanok. E törmelékeket teljes mennyiségükben újra lehet hasznosítani, amennyiben a bontásnál gondosan jártak el, és a szerkezetek nem keveredtek más anyagokkal (tégla, falazat, beton (gyengén vasalt),műkő, könnyűbeton, tufa, tetőcserép,kőagyag lapok, kerámia burkolólapok, üreges tégla, mészhomokkő, vakolatok, természetes kövek, homokkő, gránit, kerámia/porcellán szaniteráruk (WC, mosdó), aszfalt, útburkolat (szennyezetlen), útalapok).
Kis mennyiségű építési törmelékek kezelése: minden településen találhatók erre a célra építési hulladék konténerek, kisebb lakossági munkák során keletkező törmelékek elhelyezésére.
Nagyobb mennyiségű törmelékeketel kell szállítani a legközelebbi telephelyre.
Az építési hulladékok bontás, építés, felújítás során keletkező hulladékok, amelyeket – szemben a másodnyersanyagokkal (pl. kezeletlen fa, fémek, műanyag fóliák) és terheletlen törmelékekkel – nem lehet ártalmatlanítani (megszilárdult szerelőhabok, kiszáradt festékek, lakkok, gerendák, deszkák (festett, kezelt), lécek (kezelt), bitumenes lemezek, szigetelőlemezek, festett, kezelt nyílászárók, síküveg, padlóburkolatok, műanyag burkolatok, szőnyegpadlók, gipszlemezek).
Számos anyagot csak különleges feltételekkel szabad ártalmatlanítani. Mielőtt a bontáshoz kezdenek, keressék meg az illetékes hulladékkezelő szervezetet az ingyenesen hívható számon.
-
azbeszt, hullámpala, azbesztpala, Eternit⇒ pormentesen szállítandó!
-
hőtárolós kályhák⇒ pormentesen szállítandó!
-
üvegszálas vagy ásványi gyapot paplanok⇒ pormentesen szállítandó!
-
felületkezelő anyagok, festékek, lakkok (folyékony állapotban)
-
zsírok, olajok; zsírokkal,olajokkal szennyezett anyagok
-
vegyszerekkel szennyezett anyagok
-
kátrányok, szurkot tartalmazó anyagok
-
fűtőolaj-tartályok ⇒ szakvállalat távolíthatja el
-
PVC-ablakok ⇒ szakvállalat távolíthatja el
Azbeszttartalmú anyagok: kisebb mennyiséget pormentesen, hulladékátrakó állomásokon kapható speciális zsákokban (Big Bag vagy lemezzsák) le szabad adni. A munkát vizsgázott szakember végezheti. Építőipari vállalkozásoknak, üzemeknek azbeszttartalmú szerkezetek esetén fel kell venni a kapcsolatot az azbesztmentesítő szakvállalattal.
Különösen veszélyes anyagok
Különösen veszélyes anyagok előfordulásakor azonnal fel kell hívni a hulladék-tanácsadó ingyenes számát, ahol tájékoztatnak a teendőkről. Ha mérgezés gyanúja áll fenn, akkor az ugyancsak ingyenes területi méregelhárító számát kell hívni (tűzoltó készülékek, gázpalackok, fertőző anyagok, robbanóanyagok, radioaktív anyagok)