A Levegő Munkacsoport tevékenysége 2016 szeptemberében

A Levegő Munkacsoport tevékenysége 2016 szeptemberében

Minden hónapban rövid összefoglalót teszünk közzé az előző hónapban végzett munkánkról.

 

Levegőtisztaság-védelemVálaszlevelet írtunk Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, amelyben felhívtuk a figyelmét, hogy a minisztériuma teljes érzéketlenségről tesz tanúságot mind a magyar emberek tízezreinek korai halálával és millióknak megbetegedésével szemben, mind pedig az évi százmilliárdokra rugó nemzetgazdasági veszteségekkel kapcsolatba, amit az a lakossági égetésekből eredő levegőszennyezés okoz. A PM10 kormányzati intézkedési program végrehajtásáról szóló megbeszélésen vettünk részt az FM Környezetmegőrzési Főosztályán. Levelet írtunk Dr. Szabó Marcelnek, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettesnek, kérve, hogy szervezzen meg egy egyeztetést a lakossági lignitfelhasználás betiltásának lehetőségéről. Interjút adtunk az Institute for European Environmental Policy részére a levegőterhelési díjról. (Lenkei Péter, Lukács András)

 

Közlekedés – Előadást tartottunk az 54. Közgazdász-vándorgyűlés logisztikai szekciójának ülésén Kecskeméten a tervezett fővárosi dugódíjról és várható hatásáról a teherszállításra. Vitafórumon vettünk részt a Közlekedéstudományi Egyesület Városi Közlekedés Konferenciáján Balatonfenyvesen.

Külön standdal vettünk részt az Elektromobilitás Fórumon a Várkert Bazárban. A rendezvény minden résztvevője megkapta a Levegő Munkacsoport ez alkalomra készített szórólapját.

Részt vettünk a Budapest Kör ülésén, amelynek a témája a budapesti Duna-rakpartok átalakítása volt.

Véleményeztük közlekedési szempontból is a Budapest XI. kerület, Lágymányosi öböl és környéke fejlesztésének („Budapart projekt”) megismételt környezeti hatásvizsgálatát, kiemelve többek között, hogy a fejlesztés jelentős terhelésnövekedést fog okozni az Irinyi József utca és a Bogdánffy út forgalmában. Egyetértettünk azzal, hogy az építkezés során a környező lakótelepek, házak lakóinak életminőségét védeni kell, ezért gondosan kell megválasztani a mobil betonkeverő elhelyezését és sóderrel, cementtel való ellátását, valamint a kiemelt föld elszállítását is.

Tanácskoztunk a Budapest Közút munkatársaival arról, milyen módon látunk megvalósíthatónak egy budapesti dugódíjat.

Ott voltunk az Európai Mobilitási Hét alkalmából szeptember 17-18-án a gépjármű-forgalom elől lezárt Andrássy úton, ahol sokan érdeklődtek a munkánk és a véleményünk iránt.

Idén is megszerveztük a legkisebbek futóbiciklis körözését a Millenniumi Emlékmű körül a Hősök terén.

Több alkalommal is bíráltuk, hogy a Budapest XI. Bocskai úton a felújítás keretében sok egészséges 30-40 éves fát is kivágtak szükségtelenül, a szegélykövezésre hivatkozva. (A tervezők és a kivitelezők szakértelmét mutatja, hogy volt egy fa, amit már az új szegélykövek lefektetése után vágtak ki.)

Levelet írtunk Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, kérve, hogy a villanyautók vásárlásához nyújtandó támogatást közautóra és közfeladatokat végző autókra adják, és ne magánszemélyeknek. (Vargha Márton)

 

Településfejlesztés, termőföld védelem – Megküldtük véleményezésünket a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának a Taksony V. kavicsbánya bővítésével kapcsolatban.

Határidőben kézbesítettük véleményezésünket a Lágymányosi öböl és környéke fejlesztésének megismételt környezetvédelmi eljárásában készített új hatástanulmányról.

Részt vettünk a Budapest XI. kerületi Önkormányzat Gazdasági Bizottságának szeptemberi ülésén. (Schnier Mária)

 

Fák éve projekt – Folytattunk munkánkat a Városliget és Budapest számos más zöld területének beépítéstől való megóvásáért a Greenpeace-szel és a Ligetvédőkkel együttműködve. Új zöldügyi kormánybiztos került kijelölésre, aki ígéretéhez hűen elindította Liget Park Fórum néven fórumsorozatát a Városliget megújításával kapcsolatosan. Az első ilyen alkalom szeptember 21-én volt, Levegő Munkacsoport kapott meghívót, de röviddel a kezdete után kiderült, hogy lényegi kérdésekről nem eshet szó, azaz épületekről, így a rendezvényről kivonulva a Greenpeace-szel és a Ligetvédőkkel együtt elhatárolódott a szervezet ettől a rendezvénytől.

Levelet intéztünk Mozsár Istvánhoz, a Városliget Zrt. vezérigazgatójához, amelyben ismételten bejelentkeztünk a Városliget Projekt környezetvédelmi eljárásába, és felhívtuk a figyelmét arra, hogy a tervezett épületekre vonatkozóan ne külön-külön, hanem a tervek egészére vonatkozóan készüljön a hatásvizsgálat, hiszen csak így értékelhető az egész projekt hatása.

Levelet intéztünk Mozsár Istvánhoz, amelyben kértük, hogy a Városliget és környékéről készült közlekedési tanulmányt juttassa el elektronikus címünkre, és azt meg is kaptuk.

Megbeszélést folytattunk Persányi Miklóssal, a Fővárosi Állatkert főigazgatójával, a Liget Budapest projekt részét képező kert- és tájépítészeti feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztossal a Liget projektről és a tervezett biodómról.

Több civil szervezettel közös sajtótájékoztatót tartottunk a Hősök terén a budapesti fákért tervezett szeptember 24-i felvonulásról és koncertről.

Budapest fáiért tüntettek több ezren az Erzsébet térről a Hősök terére vonulva, ahol beszédeket és koncertet hallgattak meg. A Zöld Budapest Protestival névre keresztelt demonstráció felszólalói a Városliget, a Római-part, az Orczy park, az Etele út és más budapesti zöldterületek, fasorok megvédésére szólítottak fel mindenkit. A rendezvényt a Budapesti Városvédő Egyesület, a Budavárvédők, a Civilzugló Egyesület, a Levegő Munkacsoport, a Ligetvédők, a Ligetvédők – Orczy Park és a Védegylet szervezte. A médiamegjelenéseknek köszönhetően a rendezvény híre nagyon sok embert ért el.

Újabb védelemre szoruló terület lett a Múzeumkert (a Nemzeti Múzeum körüli fák). A múzeum igazgatója ígéretet tett, hogy bevonja Levegő Munkacsoportot a kert megújításának megtervezésébe. Válaszlevelet írtunk a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának, melyben megköszönve a potenciális meghívást a kert átépítése előtti újabb szakmai vizsgálatra, újra kinyilvánítottuk a kert fáival kapcsolatos állásfoglalásunkat.

Figyelemmel kísértük a Lágymányosi öböl és környéke kiemelt kormányzati beruházás új településrendezési eljárását, véleményezzük azt.

Újra kifejeztük ellenvéleményünket a Bocskai úti fakivágás engedélyezésével kapcsolatban, mely engedély birtokában a fakivágás megkezdődött.

Levelet írtunk Szalóki Flórián helyettes államtitkárnak, a közlekedésre fordított uniós támogatások felelősének arról, hogy álláspontunk szerint nem teljesíti az uniós támogatásokra vonatkozó rendelkezéseket a budapesti 1-es villamos továbbvezetésének jelenlegi terve, hiszen az csaknem 200 fa kivágásával járna, miközben ki lehet alakítani olyan változatot, amellyel a fák megóvhatók.

(Schnier Mária, Szegő Judit, Horváth Zsolt

 

Államháztartás, energia – Részt vettünk az Európai Éghajlatvédelmi Hálózat (CAN Europe) tanácskozásán Prágában, amelynek témája a káros energiatámogatások elleni fellépés lehetőségei volt, különös tekintettel a volt szocialista országokra.

Részt vettünk az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) éves konferenciáján és közgyűlésén Bécsben, ahol felszólaltunk az uniós támogatások átalakításának szükségességével kapcsolatban.

Részt vettünk az Energiaklub és a Wuppertal Intézet által elkészített „Zöld Magyarország – Energia útiterv” című anyag előzetes megvitatásán.

Észrevételeztük és csatlakoztunk az Európai Éghajlatvédelmi Hálózat (CAN Europe) állásfoglalásához a tervezett uniós kibocsátásmegosztási rendeletről.

 

Tanácsadó iroda – Több ipari üzem szennyezésével kapcsolatban érkeztek szeptemberben panaszok Környezeti Tanácsadó Irodánkhoz. A szombathelyi Falco Zrt. által okozott légszennyezést magunk is megmértük, de folyamatosan érkeznek olyan fényképfelvételek, melyek jelentősen a határértéket átlépő szennyezés kibocsátásra utalnak. Hasonló panaszok érkeztek Vácról a DDCM váci cementgyárának rendszeres éjszakai légszennyezéséről. Egy mocsai üzemben pedig a technológiában keletkező fluorsavat öntetik a dolgozókkal a közcsatornába. Az ügyekben az illetékes hatóságokhoz fordultunk, illetve elláttuk a panaszosokat tanácsokkal. (Lenkei Péter)

 

Jogi ügyek – A jogi tevékenységeket tartalmazó projektek folyamatos ügyeit és a lakossági környezeti tanácsadó iroda jogi természetű ügyeit folyamatosan intéztük. Pályázatírás előkészítésében segédkeztünk. Aktuális környezetvédelmi kérdésekről szóló megbeszélésen vettünk részt a jövő nemzedékek érdekeit képviselő országgyűlési biztoshelyettesnél. Felkészültünk és részt vettünk egy tokaji lakos kamionforgalom miatti személyiségi jogi perének másodfokú tárgyalásán. Részt vettünk a Budapest Dialog képviselőjével egy esetleges együttműködésről szóló megbeszélésen. Részt vettünk és előadást tartottunk a Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének ülésén. Részt vettünk az EEB éves konferenciáján, elnökségi ülésén és éves közgyűlésén. (Bendik Gábor)

Hírfigyelő