Aláírásgyűjtést indított az ENSZ a 30 km/órás sebességkorlátozásért

Az Európai Mobilitási Hét kapcsán arra hívja fel a figyelmet a Levegő Munkacsoport, hogy „Utcák az életért” (Streets for Life) néven kampányt indított az ENSZ. A kampány részeként még tavasszal aláírásgyűjtésbe kezdtek, azt szeretnék elérni, hogy világszerte 30 km/órás sebességkorlátozást vezessenek be azokon a területeken, ahol emberek élnek, sétálnak és játszanak.

Magyarországon a Levegő Munkacsoport karolta fel a javaslatot

Magyarországon a Levegő Munkacsoport kampányol évek óta azért, hogy Budapesten is növeljék a forgalomcsillapított területek számát. A civil szervezet elnöke, Lukács András elmondta, hogy a 30 km/órás sebesség a legnagyobb, amely biztonságos lehet ott, ahol a forgalom keveredik a veszélyeztetett úthasználókkal: a gyalogosokkal, kerékpárosokkal. Emellett a forgalom lassítása jelentős egészségügyi előnyökkel is jár – egyebek mellett azért, mert ösztönzi a gyaloglást és kerékpározást, vagyis az aktív életmódot.

„Valós körülmények között végzett vizsgálatok igazolták, hogy a legtöbb városi utazás során az úticél elérésének ideje szinte ugyanakkora a 30 és az 50 kilométer/órás sebességgel haladás esetén. A torlódások és a várakozási idő a jelzőlámpáknál gyakran jelentősebb a menetidő szempontjából, mint a jármű legnagyobb sebessége útközben” – mondta Lukács András. 

Spanyolországban idén májusban törvényileg kötelezték a városokat, hogy minden utcán, ahol kevesebb mint két sáv van egy irányban, 30 kilométer/órás sebességkorlátozást vezessenek be.

Párizsban, ahol már eddig is az utcák 60 százalékán volt érvényben a 30 kilométer/órás sebességkorlátozás, most augusztusban néhány fő útvonal kivételével a város összes utcájára kiterjesztették. Brüsszelben idén január 1-jétől érvényes az általános 30 kilométer/órás korlátozás, csak a főútvonalokon marad az eddigi 50 kilométer/órás megengedett sebesség.

A 30 kilométer/órás sebességkorlátozás a légszennyezést is csökkenti. Egyrészt az autósok egyenletesebben haladnak, kevesebb a fékezés, majd gyorsítás, másrészt a tapasztalatok szerint csökken a gépjárműforgalom” – állapította meg Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse.

Több kutatás és esettanulmány bizonyítja, hogy 30-as sebességnél egy gázolásos balesetben 10 százalék a halálozás esélye, míg 50-esnél már 90 százalék. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az átlagsebesség egy kilométer/órával történő növelése 3 százalékkal magasabb baleseti kockázatot és 4-5 százalékkal több halálos áldozatot eredményez. Egy hirtelen fékezésnél a 30 kilométer/órával mozgó gépjárműnek harmad akkora úthossz kell a teljes megálláshoz, mint egy 50 kilométer/órával haladónak. Mindemellett a nagyobb sebességek beszűkítik az autósok perifériás látókörét és növelik a reakcióidejüket.

A Levegő Munkacsoport arra kér mindenkit, hogy írja alá ENSZ által indított petíciót: https://www.unroadsafetyweek.org/en/get-involved#sign


A Levegő Munkacsoport korábbi anyagai itt érhetők el:

Hírfigyelő