Fellebbezés a Solymárra tervezett Auchan bevásárlóközpont ellen

A Levegő Munkacsoport fellebbezést nyújtott be a Solymárra tervezett Auchan bevásárlóközpont környezetvédelmi engedélye ellen.

A környezeti hatástanulmány szerint a beruházás következtében növekedni fog ugyan a személy- és teherautó-forgalom és ezzel együtt a levegő szennyezettsége, azonban „a tervezett telephely átszellőzése jó”. A hatástanulmány csupán azt felejti el megemlíteni, hogy ez a terület Budapest egyik legfontosabb szélcsatornája, a főváros innen kapja tiszta levegője jelentős részét!
Az Auchan megbízásából készült hatástanulmány azzal indokolja a bevásárlóközpont létesítését, hogy az önkormányzat ezzel „elő kívánja segíteni a lakóterületekbe és településközponti területekbe szorult, környezetüket zavaró kisvállalkozások kitelepülését.” A Levegő Munkacsoport véleménye szerint a bevásárlóközpont valóban ellehetetlenítené a helyi kisvállalkozók nagy részét, akik feltehetően csak az Auchant zavarják, nem pedig a helyi lakosságot.
Levegő Munkacsoport honlapján (/sites/default/files/kapcsolodo/10ut.htm) az új 10-es út első szakaszáról lehet részletes tájékoztatást olvasni. Ebből kiderül, hogy a tervezett 5,5 kilométeres szakasz (aminek csak 4 kilométerére adtak környezetvédelmi engedélyt!) csupán az új Auchan bevásárlóközpontot szolgálná ki. Az út megépítése 13 milliárd forintjába kerülne az adófizetőknek.

A fellebbezés itt olvasható

Hírfigyelő