Hírek az Európai Duna Régióról

Több program is volt április hónapban a Duna Régió Stratégiával (EDR) kapcsolatban, köztük hazai és nemzetközi konferencia, a záródokumentum jóváhagyása és egy új film bemutatása.

Az Európa Hajón a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE) rendezett konferenciát április 8-án Duna Régió Stratégiájáról és Magyarország szerepvállalásáról. Abban Szalma Botond, a Magyar Hajózási Országos Szövetség (MAHOSZ) elnöke és a szelíd vízi közlekedést, sportolást képviselő Parti Zoltán (Magyar Kajak-Kenu Szövetség) között is egyetértés volt, hogy az evezés-kajakozás kerüljön be az iskolák alaptantervébe. A Levegő Munkacsoport évek óta támogatja ezt a törekvést, legalább azokban az iskolákban, ahol az önkormányzat vízparti fekvése erre lehetőséget ad (Balaton, Velencei-tó, Duna, Bodrog, Rába, Tisza stb.). Azok a fiatalok ugyanis, akik megtanulnak fegyelmezetten, biztonságosan közlekedni a vízen és megismerik a vizes élőhelyek páratlan gazdagságát, nagy valószínűséggel felnőtt korukban is megbecsülik majd a környezetüket. Egyúttal pedig biztos utánpótlást jelenthetnek a hajós szakemberek képzéséhez. A konferencián elhangzott előadások itt megtekinthetők.

A konferencia után nem sokkal jött a következő hír: az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az EDR stratégiát, amelyet tavaly decemberben készített el előzetes tagországi egyeztetések alapján az Európai Bizottság. A 27 ország általános ügyekért felelős miniszterei április 13-án Luxemburgban fogadták el a stratégiáról szóló tanácsi záródokumentumot.

Ezek után április 20-án a Közép-Európai Egyetemen az Európai Bővítéssel Kapcsolatos Tudományok Központja (CENS) rendezésében tartottak nemzetközi konferenciát az Európai Duna Régió Stratégiáról. Karl Holmeier német parlamenti képviselő megjegyezte, hogy a vidékfejlesztés, illetve a mezőgazdaság csak közvetetten szerepel a stratégiában, illetve a prioritások között. Erről korábban mi is írtunk hírlevelünkben. Beliczay Erzsébet a Levegő Munkacsoport képviseletében arról beszélt, hogy a sportnak nagyobb szerepet kellene szánni az EU politikájában és az EDR stratégiában. Segíthetne az aktívabb állampolgári részvétel elősegítésében és a határokon átnyúló együttműködésben. Megjegyzését a résztvevő előadók, beleértve a Régiós Főigazgatóság (DG Regio) vezetőjét, siettek megerősíteni.

Ám nem csak a tudomány, hanem a művészet területén is előkerült a Duna Régió témája. Az Uránia Filmszínházban nemrég mutatták be Török Zoltán rendező-producer Vad Magyarország – Vizek Birodalma című természetfilmjét. Két és fél év munka fekszik a Gemenci erdő területén felvett filmben, amely Magyarország egyedülálló természeti gazdagságának ékes bizonyítéka. (Nem véletlen, hogy e terület híre a néhai Cousteau kapitányhoz is eljutott. 1991-ben végigfényképezte a Dunát.) Talán, ha széles körben lehetne terjeszteni, többen rádöbbennének arra, hogy mennyire nem terhes kötelesség, sokkal inkább egy kitörési lehetőség a természetvédelem a hazai Duna Régió Stratégiában.

Beliczay Erzsébet
a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese

Hírfigyelő