Megmenekült a budakeszi magyar tarsza!

A dunakeszi tőzegláp eljárásához kísértetiesen hasonló ügyben ért el átütő sikert a Levegő Munkacsoport. Az elsőfokú elutasító határozatot felülbírálva a Környezetvédelmi Főfelügyelőség – egyébként nemrég nyugdíjazott – főosztályvezetője itt is egy olyan megkérdőjelezhető tartalmú külső igazságügyi szakvélemény alapján adott szakhatósági hozzájárulást, amely lehetővé tette volna a terület beépítését és kiemelt jelentőségű uniós természeti értékek elpusztítását. Az ügyre a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának (JNO) vizsgálata és az új vidékfejlesztési miniszter tette fel a pontot.

Budakeszi Törökbálint felé eső részén olyan háborítatlan életközösség található, mely méltán érdemes a természeti védettségre. Hogy mégsem lett a magyar tarsza, magyar tavaszi-fésűsbagoly, nagy tűzlepke, füstös ősziaraszoló, csíkos medvelepke, tövisszúró gébics, gyurgyalag és más vörös könyves és veszélyeztetett fajok élőhelye kapzsi beruházók által megálmodott lakópark, az nem az ügyben eljáró hatóságokon múlott.

A Levegő Munkacsoport az eljárások elindulása után szerzett tudomást az ügyről, ám a földhivatal törvénysértő határozata miatt nem sikerült ügyfélként belépni a telekalakítási eljárásba, ezért az ügyészséghez és a JNO-hoz fordult panasszal. Az ügyészség ugyan mindent rendben talált, de a JNO állásfoglalásában felügyeleti eljárást kezdeményezett a vidékfejlesztési miniszternél. Az állásfoglalás megállapította, hogy „a Főfelügyelőség szakhatósági állásfoglalása ellentétes a Natura 2000 kormányrendelet 10. § (1) bekezdésével és a közigazgatási eljárásról szóló törvény 50. § (1) bekezdésével, amikor nem írta elő a módosított tervekre vonatkozó hatásbecslési dokumentáció elkészítését, illetve nem tesz említést arról, hogy azért nem írta elő a dokumentáció elkészítését, mert a jelölő fajokra és élőhelyekre gyakorolt várható hatások előzetes felmérése alapján kizárható volt a magyar tarszán kívüli fajok tekintetében a jelentős hatás.” A miniszter a hazai és uniós természetvédelmi érdekek érvényesülése érdekében kezdeményezte az ügy felülvizsgálatát. A korábban kiadott határozatokat pedig megsemmisíttették.

Hírfigyelő