A kormány nem akar metrót építeni

A sajtóban megjelent nyilatkozatok szerint azért csúszik tovább a 4-es metró építése, mert a civil szervezetek újabb keresetet nyújtottak be a bírósághoz a létesítési engedély ellen. Ez igaz, azonban erre a lépésre a kormány kényszerítette rá a három civil szervezetet, a Levegő Munkacsoportot, az Erzsébetvárosi Társasházak Közösségeinek és Képviselőinek Érdekvédelmi Egyesületét (ETKE) és a Lakóközösségi Szervezetek Szövetségét (LAKSZ).

A korábbi fellebbezésük miatt ugyanis a Közlekedési Főfelügyelet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium utasítása alapján rendkívül magas – 1,7 millió forintos – eljárási díjat szabott ki. A civil szervezetek ezt törvénytelennek tartják, és kizárólag ezért fordultak a bírósághoz. „Nyilvánvaló, hogy a kormány a jelenlegi nehéz költségvetési helyzetben nem kívánja a metróépítést finanszírozni. Aligha hiszi el bárki is, hogy 1,7 millió forint miatt állítottak le egy 300 milliárd forintba kerülő beruházást.” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. „Nem a metróépítést ellenezzük. A korábbi fellebbezéseink is csak azt a célt szolgálták, hogy a metró megépítése hatékonyabban, minél jobb feltételek mellett történjen. Erről bárki meggyőződhet, aki elolvassa honlapunkon az ezzel kapcsolatos beadványainkat.” – tette hozzá a Schnier Mária, a szervezet elnökhelyettese.
Budapest, 2004. augusztus 23.

Kapcsolódó anyagaink:
/sites/default/files/kiadvany/4metro_felleb_kozlfel04.pdf
/sites/default/files/kiadvany/ormezo_eml.pdf
/sites/default/files/kiadvany/metrotorv.htm

Hírfigyelő