A Levegő Munkacsoport 2023-ban – dióhéjban

Az ismert nehéz körülmények ellenére is számos sikert ért el a Levegő Munkacsoport 2023-ban.
Nemzetközi együttműködés keretében folytattuk az uniós támogatásokról szóló projektünket. Környezetvédelmi szempontból elemeztük az Integrált Közlekedésfejlesztés Program Pluszt, a felülvizsgált Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervet, a Nemzeti Energia és Klímaterv tervezetét, a REPowerEU-tervet (mindegyiket aggályosnak találtuk számos szempontból), valamint a Magyarországra vonatkozó Országspecifikus Ajánlások végrehajtásának helyzetét (szinte semmit nem teljesített belőle a kormány). Úttörő tanulmányt készítettünk az útépítések tervezésekor használt költség-haszon elemzésekről, és megállapítottuk, hogy ezek alapvetően elhibázottak: ha helyes módszertan alapján készítették volna ezeket az elemzéseket, akkor alig épült volna új út az elmúlt években. Mindezeket az anyagainkat eljuttattuk az Európai Bizottságnak is, majd számos alkalommal folytattunk egyeztetéseket a Bizottság képviselőivel; több anyag esetében a Bizottságnak a mi észrevételeinkkel részben egyező változtatásokat sikerült elérnie a magyar kormánynál. Sikeres online konferenciát tartottunk a Magyar Közgazdasági Társasággal közösen az EU tervezett pénzügyi reformjáról.
Észrevételeket fogalmaztunk meg az Európai Bizottság konzultációjának keretében, amely arra irányult, hogy a tagországok mennyire valósítják meg a gyakorlatban „a szennyező fizet” elvet. Szakértői véleményt adtunk az Éghajlatvédelmi Teljesítési Mutató összeállításához; az anyag hatvannégy ország közül Magyarországot a 46. helyre rangsorolta.
Két nagy európai civilszervezet támogatásával petíciót indítottunk „Állítsuk meg Putyin agressziójának finanszírozását most!” címmel, amelyet 2023 végéig több mint 46 ezren írtak alá.
Egy nemzetközi projekt keretében orosz civil környezetvédő szervezetek képviselőit láttuk vendégül szakmai eszmecserére a városi közlekedés témakörében.
A sok ország civilszervezeteivel közösen vitt Tiszta Városok Kampány keretében tett kezdeményezésünkre tavasszal és ősszel is több hazai iskola tartott iskolautca-eseményt: az illetékes hatóságokkal együttműködve a reggeli órákban autómentesítettük az iskola előtti utcaszakaszt, amelyet így a gyerekek vehettek birtokba. Közlekedési szakértőkkel és a BKK-val történő együttműködésünk eredményeként előkészületek történtek állandó iskolautcák kialakítására egyre több helyszínen. Ehhez alapot ad a Levegő Munkacsoport által elkészített tanulmány is, amely számos budapesti iskolánál elemezte az iskolautca megvalósításának lehetőségét, és több külföldi példát is bemutatott.
Kezdeményezésünkre 18 civil szervezet, köztük az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület írt közös levelet Karácsony Gergely főpolgármesternek, kérve, hogy az M3 metróvonal felújításának befejeztével az ideiglenes buszsávok helyét a fenntartható városi mobilitásnak adják át; ennek eredményeként ma már fizikailag elválasztott kerékpársávok húzódnak ott, ahol korábban autók száguldoztak vagy parkoltak. Másik nagy sikere volt a civil összefogásnak a Lánchíd felújítás utáni autómentesítése.
Új videóinkban mutattuk be, hogy miért szükséges csökkenteni a közterületi parkolóhelyeket, és sokkal nagyobb haszna lenne a fővárosnak, ha a parkolók helyén fák állnának. Egy másik videónkban pedig arra ösztönözzük a megrendelőket, hogy csomagjaikat ne a lakásukra, hanem csomagpontra rendeljék.
Élve a Fővárosi Önkormányzat nyújtotta lehetőséggel, a Levegő Munkacsoport 13 olyan javaslatot terjesztett elő a Fővárosi Közgyűlés részére, melyek megvalósításával rövid idő alatt és viszonylag alacsony költséggel jóval élhetőbbé válna Budapest.
Sikeresen befejeztük a „Legjobb gyakorlatok a személyközlekedés szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére” című projektünket, amelynek keretében kidolgozásra került egy olyan modellezési eszköz, amely segíthet annak megállapításában, hogy egyes intézkedések eredményeként mennyivel csökken a kibocsátás.
A „Zöld jogok a fenntartható jövőért – erősítsük a társadalmi részvételt az EU éghajlatvédelmi céljainak elérésében” című programunk célja, hogy a diákok szabadon fejthessék ki véleményüket, majd egész életük során tudatos és aktív formálói legyenek a környezetüket érintő folyamatoknak. Tatabányán, majd két alkalommal Óbudán tartottunk diákoknak vitanapot, előbb magyar, majd angol nyelven. A projekt keretében egy tanulmány, ún. nemzeti jelentés is készült az éghajlatváltozással kapcsolatos hozzáállásról és a klímatervekről.
Környezeti Tanácsadó Irodánk 2023-ban több mint 700 esetben adott tanácsot a hozzá forduló lakosoknak.
A sajtóban több mint 400 alkalommal szerepeltünk.
Köszönjük a sok segítséget, támogatást, biztatást, ami lehetővé tette eredményes munkánkat, és azt, hogy 2024-ben is reményteljesen folytassuk tevékenységünket!